OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 10. péntek
Ismertető


2017. január 2., hétfő 20:56

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleménye
    Budapest, 2017. január 2., hétfő (OS) - Az MSZP gyáva és sunyi látszatdöntést hozott Havas Szófia fegyelmi ügyében

    Az MSZP gyáva szembenézni az igazsággal, ezért sunyi módon, kizárás helyett egy jelentéktelen megrovással próbálja elintézni, hogy Havas Szófia lefasisztázta az ’56-osokat. A fegyelmi döntés, ahogyan az ’56-ot gyalázó kijelentések is, elfogadhatatlanok.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) alelnökeként, Havas Szófia vállalhatatlan kijelentései miatt korábban, a nemzeti gyásznapon büntetőfeljelentést tettem. Most pedig tiltakozom az MSZP látszatdöntése ellen. Az, hogy egy ilyen fontos nemzeti alapkérdés miatt indított fegyelmi ügyben a két fél egyetértésével születik határozat, csak azt mutatja, hogy az MSZP még mindig a jogelődje foglya, és nem a szabadságharcosok oldalán áll.

Ezzel szemben ’56 példája örökérvényű a fiatalok és minden magyar számára: az igazságért mindig bátran ki kell állni. A fegyelmi döntés alapján úgy tűnik, az MSZP alkalmatlan ennek az üzenetnek a megértésére.

Pálfalvi Milán alelnök
Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ)
     Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.