OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 9. szerda
Ismertető


2017. augusztus 22., kedd 17:23

A Magyar Innovációs Szövetség közleménye
    Budapest, 2017. augusztus 22., kedd (OS) - Magyar aranyérem a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen

    Az idei évben Kelet-Kínában, Csöcsiang tartomány fővárosában, Hangzhou-ban került megrendezésre a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Verseny (CASTIC) 2017. augusztus 14-e és 19-e között. A megmérettetésen Magyarországot Szegedi Melinda, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 2. helyezettje képviselhette, aki a MATEHETSZ támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében utazott ki a versenyre. A magyar delegációt Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűritagja vezette.

A magyar versenyző az "E-fásli: Peltier-elven alapuló termoelektromos hűtőrendszer" c. pályamunkájával, ami egy hűtésre és fűtésre egyaránt alkalmas, különböző testtájakra feltehető eszköz, az aranyérmet nyerte el a nemzetközi projektek közül. A díjátadón részt vett Li Yuanchao, a Kínai Népköztársaság alelnöke is.

A "China Adolescent Science & Technology Innovation Contest" elnevezésű versenyt,1985 óta minden évben megrendezik más-más kínai városban. A verseny célja, hogy elősegítse a kreatív gondolkodást és tanulást a diákok között, tudományos és műszaki területen. A versenyre évente több mint 500 diák kvalifikálhatja magát Kínából, Hong Kongból és Makaóról. Idén külföldről, több mint 20 országból, közel 100-an vettek részt a versenyen.

További információ: Garay Tóth János, kommunikációs igazgató, tel.: 30/900-4850, e-mail: garaytoth@t-online.hu


     Kiadó: Magyar Innovációs Szövetség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.