OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2018. január 1., hétfő 10:23

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége közleménye
    Budapest, 2018. január 1., hétfő (OS) - Boldogabb újévet nem kívánnunk és várnunk, hanem létrehoznunk kell! Amennyiben komolyan gondolnánk, ez 2018-ban nem is lenne olyan nehéz. Annyit azonban el kell érnünk, hogy kezelni tudjunk egy közismert jelenséget, a "fejétől bűzlik a hal!" problémáját. Egyszerűen csak arra kell ügyelnünk a jövőre elkövetkező választásokon, hogy csak olyanokra szavazzunk, akikkel kapcsolatban nem tudjuk megállapítani, hogy a közismerten hazudós, gyűlölködő, korrupt, a más véleményen lévőket agyagba döngölés lehetősége híján leginkább csak megalázni, elhallgattatni vagy elhallgatni hajlandó politikusok közé tartoznak.

    Amennyiben ma is vannak még ilyenek(?), kerüljük azon pártok képviselőit is, amelyek a többpárti demokráciát az "egy a tábor, egy a zászló" jelszó útmutatása alapján akarnák kiiktatni.
Kizárólag olyan embereket válasszunk, akikről könnyen megbízható információkhoz is juthatunk, és annak alapján tisztességes, jóakaratú embernek ismerjük meg.
Ne válasszunk szokásból, még esetleges, régen begyökerezett pártszimpátiánk alapján sem, amíg a jelöltről gondosan meg nem próbáltunk hasznos információkat szerezni.
Legyünk óvatosak, igényesek, mert jórészt rajtunk, döntésünkön múlhat a jövőnk! A politikától rossz tapasztalataink alapján elfordulva, a döntés lehetőségét csak másokra hagyva nem érdemelnénk meg a minden évben vágyott boldogabb újévet sem.
Valósítsuk meg a sokat emlegetett fülkeforradalmat, de végre az egész ország jóakaratú többsége javára!

2017-12-31
Pós Péter elnök

     Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.