OS Országos Sajtószolgálat
2021. szeptember 20. hétfő
Ismertető


2018. július 13., péntek 07:11

A Fidesz-frakció közleménye
    Budapest, 2018. július 13., péntek (OS) - A parlamenti döntéshozók bére emelkedik utoljára.

    A kormány 2010 óta a közszolgálat számos területén hajtott végre béremelést, ami több mint félmillió dolgozót érintett.
Az elmúlt hat évben 51 százalékkal emelkedett az átlagbér és duplájára nőtt a szakmunkás bérminimum. A pedagógusok bérét 50 százalékkal emelte a kormány és ugyanilyen arányban nő 2019-ig a rendvédelmi dolgozók, rendőrök, katonák, tűzoltók bére. Az egészségügyi szakdolgozók béremelése jövőre átlagosan eléri a 65 százalékot, és magasabb bért kapnak már mások mellett a mentősök, ápolók, a bölcsődei nevelők, a szociális és a kulturális ágazat, a járási- és kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dolgozói is.
Ezek után a sorban utoljára a parlamenti döntéshozók alapilletménye emelkedik, 18,5 százalékkal.
A javasolt megoldás a képviselők javadalmazását a gazdaság teljesítményétől teszi függővé.
Az Országgyűlés tisztségviselőinek tiszteletdíja az általuk vállalt munkával arányosan alakul; ez megfelel a korábbi és nemzetközi gyakorlatnak.
     Kiadó: Fidesz-frakció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.