OS Országos Sajtószolgálat
2021. december 4. szombat
Ismertető


2019. május 16., csütörtök 11:04

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. május 16., csütörtök (OS) -

    Kásler Miklós egy éves miniszterségének a véget nem érő üres ígérgetéseken kívüli legjellemzőbb, de önmagában pozitívnak szintén nem nevezhető eredménye a fontos beosztásban lévő szakemberek minden lényegi indoklást nélkülöző menesztése, újak kineveztetése, majd az általa hívottak szintén indokok nélküli (vagy elhallgatott indokok miatti) eltávolítása.
Hivatalba lépésével elődje, a szintén méltatlanul haszontalan egészségpolitikát megtestesítő Balog Zoltán apparátusát szinte azonnal lefejezte annak ellenére, hogy mint legalább három évtizede szokásszerűen, akkor sem a szakemberek voltak a felelősek, hanem az elégséges hatáskörök és a szükséges anyagi források hiánya.
Ezeket pedig Kásler Miklósnak is a főnökétől kellene igényelnie, és ha nem kap, sürgősen lemondania.

Orbán Viktor miniszterelnöknek pedig végre észre kellene vennie, hogy az eredményes kormányzásnak nem a leghatékonyabb módja a legfontosabb ügyek irányítására hivatott minisztériumok felszámolása, és azok maradványait egyetlen tárcába gyömöszölve következetesen olyan miniszterekre bízni, akik a kormányfő szándékainak építő kritikájára nem, hű ministránshoz hasonló kiszolgálására azonban igencsak hajlamosak. Persze csak ha nem pusztán a kormányzás hatékonysága, hanem az egészségesen működő társadalom is fontos!

Sokat romlott a helyzet, amióta majd’ egy éve fontosnak láttam egy vészjelzést összeállítani:
http://abosz.hu/doc/Egeszsegvedelem-a-nepuket-is-elado-allamokban.ppsx

Pós Péter, az ABOSZ elnöke

     Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.