OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2019. december 3., kedd 10:18

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. december 3., kedd (OS) - Minden területen javultak Magyarország oktatási eredményei a PISA mérésben

    A magyar tanulók a 2015-ös eredményekhez képest jobban teljesítenek – derül ki a PISA felmérésből. A magyar diákok eredményei mindhárom mérési területen – a szövegértésben, matematikában, természettudományban – javultak. Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát. Szintén pozitív, hogy a családi háttér miatti különbségek egyre kevesebb szerepet játszanak a magyar tanulók teljesítményében, kevesebb az iskolai hiányzás és a magyar tanulók 68%-a nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével. A nemzetközi PISA mérésre – melyben ezúttal 79 ország vett részt – 3 évenként kerül sor, a 2018 tavaszán végzett felmérés eredményeit ma mutattat be az OECD. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint a javuló tendenciák mögött ott vannak a köznevelésben elindított fejlesztések, az állami felelősségvállalás az iskolák fenntartásáért, a pedagógusok, a gyermekes családokat és az iskoláztatást segítő kormányzati intézkedések. Az államtitkár azt is hangsúlyozza, hogy feladat van még bőven, holnaptól a 2021-es mérésre készülnek. A kormány jövőre 645 milliárd forinttal többet fordít oktatásra 2010-hez képest, 355 milliárddal többet pedagógus bérekre, dupláját az ingyenes tankönyvprogramra, háromszorosát az ingyenes gyermekétkeztetésre és folyamatosak az iskolafejlesztések.

     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.