OS Országos Sajtószolgálat
2020. augusztus 7. péntek
Ismertető


2020. július 1., szerda 10:55

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. július 1., szerda (OS) - Az üzemanyagok jövedéki adójának egyharmada maradjon a településeknél útépítésre!

    A kormány eddig az önkormányzatok megsarcolásán keresztül nehezítette meg rengeteg ember életét, most már azonban közvetlenül növeli meg az ő terheiket is. A Fidesz ugyanis úgy döntött, hogy a válság közepén megemeli az üzemanyagok jövedéki adóját, ami miatt a mai naptól drágább lesz élet.

Az üzemanyagok árának emelése ugyanis nemcsak az autósokat érinti, hanem közvetetten mindenkit, hiszen magával vonzza szinte minden más szolgáltatás és áru drágulását.  Ugyanígy nemcsak az autósokat érinti az utak állapota, hanem mindenkit, a gyalogosokat, az autósokat, a biciklivel és a tömegközlekedéssel utazókat is, azonban a kormányzati elvonások miatt az önkormányzatok egyre kevesebbet tudnak fordítani a felújításokra.

Az MSZP ezért úgy gondolja, hogy ha a kormány a válság miatt nehéz helyzetbe került emberektől és a koronavírus-járvány miatt rengeteg pluszfeladatot ellátó önkormányzatoktól is több hozzájárulást vár el, akkor többet is kell visszatérítenie a közösség számára.
    
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.