OS Országos Sajtószolgálat
2020. szeptember 25. péntek
Ismertető


2020. augusztus 14., péntek 21:25

A Szcientológia Egyház Központi Szervezet közleménye
    Budapest, 2020. augusztus 14., péntek (OS) - A koronavírus válság mindenkit érint

    Amikor valaki segíteni szeretne másoknak, akkor célszerű olyanokra is gondolnia, akik alapvetően nem számítanak hátrányos helyzetűnek, azonban a jelenlegi helyzetben nekik is fontos lehet a támogatás mindaddig, amíg az élet ténylegesen vissza nem tér a rendes kerékvágásba.

Vannak olyan alternatív mentős társaságok, akik betegeket szállítanak, orvosi ügyeletet működtetnek, rendezvényeket biztosítanak, valamint elsősegély oktatást is tartanak, és mindezen tevékenységüket a nekik nyújtott támogatással még sikeresebben tudják végezni.

Ilyen az Ergo Ambulance is, akik éppen most kaptak támogatást a Szcientológia önkéntes lelkészektől. Előzetes egyeztetéskor kiderült, hogy a mentős csapatnak hordozható EKG készülékre, gyermek és felnőtt vérnyomásmérőkre, valamint bőr- és felület fertőtlenítő szerekre lenne szüksége.

A Szcientológia önkéntes lelkészek adományokat gyűjtöttek erre a célra, megvásárolták és átadták az Ergo Ambulance képviselőinek az eszközöket, fontos segítséget nyújtva azoknak, akik nap mint nap elhivatottan segítenek másoknak.

Sokan csak összefogással tudják átvészelni ezt a kihívásokkal teli, válságos időszakot.

     Kiadó: Szcientológia Egyház Központi Szervezet

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.