OS Országos Sajtószolgálat
2020. október 25. vasárnap
Ismertető


2020. szeptember 20., vasárnap 22:38

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumának közleménye
    Budapest, 2020. szeptember 20., vasárnap (OS) -

    A Színház- és Filmművészetért Alapítvány létrejötte óta megtett valamennyi lépése jogszerű és törvényes volt, és ez a jövőben sem lesz másként! A kuratórium munkájának célja, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás a lehető legmagasabb színvonalon, a művészi szabadságot megtestesítve, a múlt és a jelen ismereteivel felvértezve olyan tudást nyújtson, mely megfelel a hazai és nemzetközi szakma elvárásainak, mindezt a hazai jogszabályi keret maradéktalan betartása mellett. Ennek megvalósulása érdekében számtalanszor javasoltunk párbeszédet és kínáltunk együttműködést az egyetem lemondott vezetésének, eredménytelenül.
     Mára az is világossá vált, hogy az egyetem leköszönő vezetésének nem célja az intézmény színvonalának növelése, nem célja a hallgatók prosperáló jövőjéhez való hozzájárulás megteremtése, hiszen a regnáló vezetés minden tette a káosz megteremtésére és a további feszültség kialakítására irányul. Ezzel szemben a fenntartó célja és felelőssége, hogy a lemondások mellett is biztosítsa az egyetem működését. Az SZFE élén jelenleg provizórikus, már lemondott vezetés áll, s emellett a szenátus is felállt egy olyan szituációban, amikor szenátusi választást tartani lényegében lehetetlen. Fontos leszögezni, hogy ezt a helyzetet nem a modellváltás vagy a kuratórium idézte elő! A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma ezért határozottan felszólítja az SZFE önszántából leköszönt, de láthatóan távozni nem akaró vezetését, hogy a politikai nevelőtábor megszervezése és annak lelepleződése után végre fejezze be a közjátékot, biztosítsa az oktatást, és tegyen meg mindent az SZFE polgárai biztonságának szavatolása érdekében a járványhelyzet során!

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.