OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2020. október 16., péntek 18:30

A Fidesz közleménye
    Budapest, 2020. október 16., péntek (OS) - Erzsébetvárosban a baloldal korábban is lopott és most is lop

    A baloldal ott folytatja Erzsébetvárosban, ahol 2010-ben abbahagyta. Emlékezetes, hogy a Hunvald-korszakban a nyomozó szervek elvitték a baloldali polgármestert és ugyancsak letartóztatták az akkori pénzügyi bizottság elnökét is, akit súlyos börtönbüntetésre ítéltek vagyonellenes bűncselekmények miatt.
A mai napon a baloldal pénzügyi bizottsági elnökét érte tetten a nyomozó hatóság. Hivatalosan lopás a gyanú tárgya, amelyet az önkormányzat hivatalos helyiségében folytatott a DK-s képviselő, de ennél sokkal súlyosabb bűncselekmények is feltételezhetőek.
A gyanú fennáll, ezért kérdezzük, hogy tudott-e erről a kerület gyurcsányista vezetése, Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere. Részesültek-e a lopásból származó haszonból ő és a Demokratikus Koalíció, finanszírozták-e a pártjukat a lopott pénzből? Felszólítjuk Oláh Lajost, a kerület DK-s országgyűlési képviselőjét, hogy nyilatkozzon arról, hogy az önkormányzati jobbkeze, a bűncselekményben feltételezhetően érintett Borka-Szász Tamás, juttatott-e számára a lopott haszonból, hiszen tudomásunk szerint rendszeresen tárgyalt a gyanúsítottal a lopás helyszínén.
Az erzsébetvárosiak sajnos ismét megtapasztalták, hogy a baloldal Erzsébetvárosba nem önkormányzatot vezetni, hanem lopni jár. Bízunk abban, hogy a hatóságok a bűncselekmény minden szálát és érintettjét felderítik és bíróság elé állítják.

VII. kerületi Fidesz
     Kiadó: Fidesz

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.