OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 9. csütörtök
Ismertető


2021. március 2., kedd 16:20

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye (2. rész)
    Budapest, 2021. március 2., kedd (OS) - A kormány folytatja az értelmetlen pénzkidobást, vagyis a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését, miközben a vasúti mellékvonalakat hagyja pusztulni -

    Ilyen döntések mentén válik világossá, hogy a kormány magát nemzetinek hazudja, de kész bármikor feláldozni a magyar nemzeti érdekeket a kínai érdekek oltárán, és készek rárontani a vidéki térségekben élőkre. Az LMP szerint a járványhelyzet után, a válságból való kilábalás részeként valódi patrióta gazdaságpolitikát kell megvalósítani. Arra kell törekednünk, hogy a legfontosabb szükségleteket a lehető legnagyobb mértékben helyi termeléssel, vagy regionális együttműködéssel szolgáljuk ki, a tömegtermékek távoli térségekből történő ideszállítása helyett. A magyar vidék leszakadását pedig a kiegyensúlyozott területi fejlődést lehetővé tevő fejlesztéspolitikával és közlekedéspolitikával kell megállítani, aminek fontos eleme lesz a vasúti mellékvonalak megmentése és fejlesztése.

LMP Sajtó
    
     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.