OS Országos Sajtószolgálat
2021. április 17. szombat
Ismertető


2021. március 13., szombat 08:35

A Magyar Békekör Egyesület közleménye
    Budapest, 2021. március 13., szombat (OS) - Nemzeti becsületünk forog kockán

    Aljas ember, aki hátba döfi gyógyítóját, de minek nevezzük, ha egy kormány teszi ugyanezt? Mint a miénk. Vakcinát kértünk Oroszországtól, hogy leküzdhessük a járványt, Oroszország teljesítette a kérésünket, kormányunk pedig szankciókat szavazott meg ellene az EU-ban. Nesze neked tisztesség! "Kormány tervez, EU és NATO végez" – mondják. Mintha nem tudnák, hogy nincs a szuverenitásnak olyan mérvű korlátja, amely megakadályozhatná az önálló cselekvést! Persze csak akkor, ha becsületünket nem dobjuk oda ebek martalékául! Mint történt annak idején, "Kállay kettőst" táncolva s közben kitartva a nácik mellett. Nem lenne hasznosabb nemes hagyományainkból meríteni? Pl. a szembenálló felek megbékítéséből? Saját érdekünkben is? Példátlan nemzetközi tekintélyre tettünk szert azzal, hogy a 60-as évek végén elindítottuk a Helsinki konferenciához vezető európai biztonsági és együttműködési folyamatot. A Varsói Szerződés tagjaként összehoztuk Keletet és Nyugatot, hogy véget vessen hidegháborús szembenállásának. Tettük ezt Moszkva egyetértésével. Miért nem akarjuk ugyanezt tenni a NATO tagjaként? A béke nem érné meg? Miért ne vállalnánk akár a szembesülést is Brüsszellel az egyenjogú, békés együttműködésért Oroszországgal, Kínával? Hagyjuk, hogy tehetetlenségre kárhoztassanak minket? Beletörődünk a békétlenségbe? Inkább belerúgunk abba, aki ad, pedig neki sincs elég? Miért áldozza föl a kormány a magyar nemzet becsületét a feszültséget szító érdekek oltárán?


     Kiadó: Magyar Békekör Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.