OS Országos Sajtószolgálat
2021. április 17. szombat
Ismertető


2021. április 8., csütörtök 12:24

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2021. április 8., csütörtök (OS) - Orbánéknak sikerült durván lemaradni a vállalt célokhoz képest a 80 év felettiek oltásával

    Ugyan a fideszes propaganda hetek óta zúgja, hogy a kormány milyen remekül intézi a koronavírus elleni vakcinák beadását, de a valóságban nem sikerült például teljesíteni az Európai Bizottság által korábban kitűzött első fontos oltási célt, hogy március végéig a 80 év feletti korosztály legalább 80%-a elsőre megkapja valamelyik koronavírus elleni vakcinát. Magyarország ettől több, mint 20 százalékponttal maradt le.

A Demokratikus Koalíció szerint, ha Orbánék olyan szorgalmasan dolgoztak volna az oltási terv előzetes kidolgozásán, az oltópontok kialakításán, mint amilyen szorgalmasan uszítottak a nyugati vakcinák ellen, most messze nem itt tartanánk. Sajnos mára bebizonyosodott, hogy nem látják be, a propaganda nem véd a vírus ellen, mi európai magyarok ezért követeljük továbbra is oltáspárti közösségként: bízzák szakértőkre a védekezést, mert az emberek életével nem lehet játszani!

Rónai Sándor
A DK EP-képviselője
    
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.