OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 6. hétfő
Ismertető


2022. március 16., szerda 04:49

A Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) közleménye (2. rész)
    Budapest, 2022. március 16., szerda (OS) -

    Az ÉKE Egyesület országos elnökének  Száva Vincének beszédével folytatódott a felszólalók sora.

A Szép vagy Magyarország c. dalt Buri Katalin énekelte el Sárközi Dávid hegedűművész és Rácz László gitárművész kíséretében.

A ’48-as zsidó hősök leszármazottjai felolvasták felmenőik neveit is.

A HM után elsőként a Lengyel Köztársaság nevében Katarzyna Rapajczak-Sowa nagykövet-helyettes asszony helyezte el az emlékezés koszorúját, majd követték a vallási és civil szervezetek.

A gyászima és Sófárfújás után rendhagyó Ökumenikus imádság vette kezdetét a BÉKÉÉRT Jelen voltak: Budapest Klauzál téri Református Egyházközség nevében Karsay Eszter lelkész, a Hit Gyülekezete képviseletében Zámbori Jonatán úr, Magyar Evangéliumi Testvérközösség nevében Kertai-Szabó Ildikó lelkész asszony, Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia részéről Zarka Dénes diakónus úr, Belvárosi Gyülekezettől Szabó Anita kuratóriumi elnök asszony és a zsidóságot képviselő Rosenfeld Dániel Imre kántor, emelt szintű bibliaoktató.

A hősök emlékére és a béke szimbólumaként 48 db galamb lett felröptetve.
A vallási felekezeteket képviselői közösen elénekelték az Ose shalom kezdetű Béke Himnuszát.

A megemlékezés köszönetnyilvánítással a Szózattal, a HM kürtöse által játszott takarodóval és az emlékezés köveinek elhelyezésével zárult.
Kihirdetésre került, hogy javaslatokat lehet tenni ki legyen 2022-ben az Emlékbizottság által 2017-ben létrehozott Magyar-Zsidó Emlékezet Díj kitüntetettje.

Email: elnok@mazsiszem.hu
     Kiadó: Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.