OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 8. kedd
Ismertető


2023. június 29., csütörtök 10:38

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2023. június 29., csütörtök (OS) - Azonnali segítséget, dupla családi pótlékot a családoknak!

    Az MSZP kezdeményezi a családi pótlék összegének megduplázását, hiszen annak mértéke 13 év alatt egyszer sem emelkedett. A brutális infláció és az egyre dráguló megélhetési költségek miatt, számos családnak van egyre égetőbb szüksége segítségre. Az MSZP ezen családok helyzetén kíván enyhíteni.
A kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt, az infláció hónapok óta meghaladja a húsz százalékot, ez pedig számos magyar családnak elviselhetetlen terhet jelent. A családi pótlék összege 13 éve egy forinttal sem emelkedett, mára teljesen elértéktelenedett a támogatás. Az MSZP ezért javaslatokat nyújtott be a családi pótlék értékállóságának biztosítására.
Az MSZP javasolja a családi pótlék, az anyasági támogatás, a gyermeknevelési és gondozási támogatás összegének duplájára emelését. Továbbá, hogy a családi pótlék összege az év első havi inflációjának mértékével emelkedjen, a pótlék összegét minden hónapban fizessék ki, augusztusban pedig – az iskolakezdésre figyelemmel – ez duplázódjon meg.
A kormánynak el kell ismernie a gyermekneveléssel járó felelősséget, társadalmi értéket és anyagi áldozatvállalást. Emellett a gyermekszegénység ellen is hatékonyabban kellene fellépnie, ezért kéri az MSZP a javaslatok kormányzati támogatását, ahogy – ugyan két évvel később – de a SZÉP-kártyával kapcsolatos kezdeményezéseket is megfogadta a kabinet.

Szabó Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.