OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 9. csütörtök
Ismertető


2023. szeptember 5., kedd 08:32

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye
    Budapest, 2023. szeptember 5., kedd (OS) - Sikeresen lezajlott a hazai rendezésű 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpia

    Vasárnap délután a díjak ünnepélyes átadásával zárult a 35. Nemzetközi Informatikai Diákolimpia a szegedi Pick Arénában. A nagy múltú programozási versenyen idén 90 ország 360 versenyzője és 180 csapatvezetője vett részt.
Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár a Diákolimpia kapcsán megjegyezte, hogy "a magyar diákok kiváló eredményt értek el, nyolc magyar versenyző közül hatan szereztek érmet: egy ezüstérem és öt bronzérem született, ráadásul két magyar diák dicséretben részesült egy-egy feladat maximális pontszámú megoldásáért."
Az államtitkár hozzátette, hogy a diákok felbecsülhetetlen szakmai kapcsolatokra tehettek szert a versenyen, sőt az itt szerzett érem a legrangosabb külföldi egyetemekre is belépőt jelent, nem beszélve arról, hogy a világ legnagyobb szoftverfejlesztő és hardvertervező cégei is előszeretettel toboroznak diákolimpikonokat. Nagy dicsőség számunkra, hogy huszonhét év után idén másodjára, Neumann János születésének 120. évfordulóján lehettünk házigazdák, öregbítve Magyarország elismertségét az informatika világában.
A 2024-es rendezőország, Egyiptom nevében Ghada Labib intézményfejlesztésért felelős kommunikációs és informatikai miniszterhelyettes asszony vette át a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia zászlaját, akit hétfőn Fábián Gergely fogadott hivatalában a két ország közötti együttműködés elmélyítése és a tapasztalatok megosztása érdekében.
     Kiadó: Gazdaságfejlesztési Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.