|
|
2024. február 4., vasárnap 13:52 |
A Momentum Mozgalom közleménye |
|
Budapest, 2024. február 4., vasárnap (OS) - A Momentum elbontotta a Karmelita előtti kordont és a Sándor-palota elé vitte, "Pedofilvédő Novák Katalin" feliratot lógattak rá, péntekre tüntetést hirdettek |
A Momentum politikusai és aktivistái elbontották a Karmelita előtti
kordonokat és átvitték a Sándor-palota, a köztársasági elnök
hivatala elé, majd “Pedofilvédő Novák Katalin" feliratot lógattak rá
amiatt, mert Novák Katalin egy pedofil bűncselekményben résztvevőnek
adott kegyelmet.
"A pedofília az elképzelhető bűncselekmények legaljasabbika, ami
jóvátehetetlen károkat okoz az áldozatok életében. A bicskei
gyermekotthon esetében az áldozatok 10 éven át küzdöttek azért, hogy
a pedofil igazgató és tettestársai megbűnhődjenek tetteikért" –
mondta Orosz Anna, a Momentum országgyűlési képviselője és kiemelte,
hogy Novák kegyelme nem más, mint az áldozatok arculköpése.
Orosz elmondta, hogy nem tisztázott, hogy miért kaphatott kegyelmet
a pedofíliában segédkező igazgatóhelyettes, de az látszik, hogy több
szálon kötődik a Fideszhez és Orbán Viktorhoz az ügy.
"Novák elvesztette maradék méltóságát is a köztársasági elnöki
szerepében. Lemondása lenne a minimum ebben a helyzetben. A
Momentum jogászai már vizsgálják, hogyan lehet elérni azt, hogy a
mindenkori köztársasági elnöknek indokolnia kelljen: kinek és miért
ad kegyelmet. Továbbá mindenkihez el fogjuk vinni az országban a
hírt, hogy Novák és a Fidesz pedofilokat véd. Ezért jövő péntekre
tüntetést hirdetünk ide, a Sándor-palota elé"
Kiadó: Momentum Mozgalom
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|