OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 9. csütörtök
Ismertető


2024. február 7., szerda 12:50

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye
    Budapest, 2024. február 7., szerda (OS) - A hazai üzemanyagáraknak továbbra is a régiós középmezőnyben kell maradniuk – hangsúlyozta Nagy Márton a Magyar Ásványolaj Szövetséggel és a MOL-lal történő tárgyaláson

    Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a MOL képviselőivel egyeztetett. A felek korábbi megállapodása szerint a rendszeresen megrendezésre kerülő találkozókon áttekintik az üzemanyag-ellátásra és az árakra ható hazai és nemzetközi eseményeket és gazdasági folyamatokat.

Nagy Márton az egyeztetésen kihangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is elkötelezett ellátásbiztonság és a megfelelő üzemanyagárak kialakítása mellett, így arra kéri az üzemanyagforgalmazókat, hogy törekedjenek korábbi vállalásuk betartására, azaz a regionális szinten is versenyképes árszínvonalú üzemanyagok biztosítására.

A felek a korábbi hónapoknak megfelelően újra áttekintették a régiós szintű árak kialakításának lehetőségeit oly módon, hogy a hazai üzemanyag árak legalább a középmezőnyben szerepelhessenek.
A miniszter kijelentette, hogy a benzinárak tekintetében lát esélyt az árak kiigazítására, a gázolaj esetében azonban nem azonosítható ilyen lehetőség.

A felek megerősítették, hogy a kormány és a miniszter álláspontját megfontolva, célkitűzéseikkel azonosulva törekedni kívánnak arra, hogy vállalásuknak eleget tegyenek.

A miniszter kiemelte, a megfizethető üzemanyag közös érdek, amely a családok védelme mellett hozzájárul a fogyasztás helyreállításához, a 4%-os gazdasági növekedés eléréséhez.

     Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.