OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 6. hétfő
Ismertető


2024. április 11., csütörtök 08:25

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának közleménye
    Budapest, 2024. április 11., csütörtök (OS) - Nemzetközi csapatok és saját számok a legnagyobb egyetemi tehetségkutató színpadán

    Ötödik alkalommal szervezte meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a legnagyobb egyetemi tehetségkutatót, a MentorFactort. A közel 100 jelentkező között hazai és külföldi hallgatók egyaránt megjelentek, sőt olyan produkciók is helyet kaptak, ahol a magyar és nemzetközi fiatalok közösen alkottak csapatot.

A hátrányos helyzetű, a külhoni és a külföldi hallgatók integrációját és tanulmányait támogató mentorprogramok, a HÖOK Stipendium Hungaricum Mentorprogram, a HÖOK Diaszpóra Mentorprogram és a HÖOK Felsőoktatási Mentorprogram közös szervezésében megvalósult rendezvény nemcsak tehetségkutatóként, hanem a kultúrák közötti párbeszéd és együttműködés terén is évről évre jelentős szerepet játszik.

Az idei tehetségkutatóra az ország minden pontjáról jelentkeztek táncosok, énekesek, zenészek és bűvészek is. A döntőbe jutott 15 produkciót ráadásul olyan kiváló szakemberek zsűrizték, mint Topolánszky Tamás Harangozó-díjas táncművész és koreográfus, Lotfi Begi zenész és producer, valamint Király Linda nemzetközileg elismert énekesnő és dalszerző, akik által kiválasztott legjobb versenyző az EFOTT Fesztiválon is felléphet.

     Kiadó: Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.