OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 9. csütörtök
Ismertető


2024. április 27., szombat 09:56

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2024. április 27., szombat (OS) - K. Endre személyiségi jogai miatt nem tudhatja meg az ország, hogy miért kapott elnöki kegyelmet

    A Demokratikus Koalíció pert indított azért, hogy kiderüljön: miért kapott köztársasági elnöki kegyelmet K. Endre, a bicskei pedofil igazgató segítője, aki elhallgattatta a szexuálisan zaklatott gyerekeket. Az elsőfokú bírósági döntés szerint azért nem tudhatja meg az ország az igazat, mert a kért adatok bűnügyi személyes adatnak minősülnek.

A Demokratikus Koalíció szerint bicskanyitogató, hogy azt az embert, aki egy pedofil karjaiba lökte a bicskei gyerekeket, most a személyiségi jogaira hivatkozva mentegeti ez a velejéig romlott hatalom. Jogállam nincs, törvény előtti egyenlőség nincs, gyermekvédelem nincs, jogok megerőszakolt gyerekeknek nincsenek, de a fideszes pedofiloknak és segítőiknek természetesen vannak személyiségi jogaik. A DK nem adja fel, készülünk a másodfokra, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy elszámoltassuk a kegyelmi ügy minden felelősét!

Kálmán Olga
A DK frakciószóvivője
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.