|
|
2024. május 2., csütörtök 11:21 |
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége közleménye (1. rész) |
|
Budapest, 2024. május 2., csütörtök (OS) - Az Agrárminisztérium fogalmi zavarban szenved: Egyszerűsítés ? bonyolítás; Érti valaki, amit a termelők adminisztrációs kötelezettségeinek teljesítésére szolgáló gazdálkodási napló (GN) kapcsán az Agrárminisztérium művelt és művel? |
A tavalyi évet érintően arra kötelezték a termelőket, hogy egy
működésképtelen, hibáktól hemzsegő, kezelhetetlen programon
keresztül tegyenek eleget az adatszolgáltatásnak. Az államigazgatás
is tisztában volt vele, hogy a sok milliárd forintból létrehozott
felület gyakorlatilag használhatatlan, így végül számos könnyítéssel
és határidőkitolással próbálták menteni a helyzetet.
A gazdatársadalomban egyöntetű konszenzus van a tekintetben, hogy
ez 2024-ben nem ismétlődhet meg. A minisztérium könnyítéseket ígért,
egyszerűsítést, a bürokratikus terhek csökkentését.
Ehhez képest épp egy őskáosz kialakulásának vagyunk a tanúi.
A történet pedig alapvetően jól indult. Az Agrárminisztérium -
tanulva az előző évi kudarcból - lehetővé tette, hogy a gazdálkodók
kizárólag papír alapon is vezethessék a gazdálkodási naplójukat és
megszűntette a feltöltési kötelezettséget is. Volt olyan támogatási
forma, ahol még a GN vezetési feltételeket is enyhítették.
Ezt követően jött a fekete leves.
Kiadó: Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|