OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 3. kedd
Ismertető


2024. augusztus 8., csütörtök 17:19

A Honvédelmi Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2024. augusztus 8., csütörtök (OS) - Álhírt közölt a Népszava a nevelőszülőkről és katonákat sem vezényelnek gyermekfelügyelői munkakörbe

    A Népszava álhírt közölt. A Honvédelmi Minisztérium határozottan cáfolja, hogy a gyermekvédelmi szakellátási intézményekbe katonákat vezényelnek gyermekfelügyelői munkakörbe. Fake news a Népszava erre vonatkozó állítása.
Az erről tudósító híradások minden alapot nélkülöznek. A gyermekvédelmi szakellátásba kerülő fiatalokról ahogy eddig, ezután is gondoskodik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. A nevelőszülők által nevelt gyermekek védelme érdekében foglalkoztatási feltétel a kifogástalan életvitel ellenőrzése, az erről szóló nyilatkozatokat augusztus 25-ig adhatják le az érintettek.

A gyermekvédelmi intézmények vezetői, valamint az azokban szakmai munkakörben dolgozók foglalkoztatásának egyik feltétele a kifogástalan életvitel ellenőrzésének lefolytatása. A gyermekek védelme ugyanis az első. Az érintett munkavállalók és a velük közös háztartásban élő nagykorú hozzátartozóik a vizsgálat elvégzéséhez szükséges adatlapot, illetve nyilatkozatokat legkésőbb 2024. augusztus 25-ig adhatják át munkáltatójuknak.
     Kiadó: Honvédelmi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.