OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 8. kedd
Ismertető


2024. augusztus 21., szerda 12:12

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2024. augusztus 21., szerda (OS) - Nagy Márton: 2024-ben dönteni kell a magyarországi akkumulátor feldolgozó és újrahasznosító kapacitás kiépítéséről

    Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta Yi Kang Myung-ot a koreai SungEel Hitech Co. első számú vezetőjét és kollégáit, akiket Hong Kyu Dok a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete kísért el a találkozóra. A megbeszélésen a felek folytatták az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetéről valamint az ágazat előtt álló kihívásokról és a zöld átállásban rejlő lehetőségekről szóló tárgyalásokat.

Nagy Márton kiemelte: Magyarország már ma is élen jár a high-tech akkumulátorgyártásban, hiszen hazánk GDP arányos exportja az akkumulátorok és akkumulátor alkatrészek terén már ma is meghaladja az 5 százalékot, amellyel listavezető az uniós országok között.

A miniszter hozzátette, hogy fontosnak tartja az olyan cégekkel való kapcsolatfelvételt, mint a SungEel, mert az akkumulátor-feldolgozás és az értékes nyersanyagok újrahasznosítása jelenleg hiányzó iparág Magyarországon és egész Európában.

A koreai SungEel HiTech cégcsoportnak sikerült először nagy mennyiségben visszanyerni a használt lítium-ion akkumulátorokból származó nyersanyagokat. A cég az akkumulátorok újrahasznosításán túlmutatóan aktívan támogatja a fenntartható, környezetbarát akkumulátor-újrahasznosítási technológiák használatát, valamint törekszik az akkumulátorokban lévő újrahasznosítható anyagok arányának növelésére is.


     Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.