OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető


2009. december 3., csütörtök 15:21

Brutálisan fokozódik a félrevezetés a terhesség és az influenzaoltás kapcsán!
    Budapest, 2009. december 3., csütörtök (OS) - A talán leginkább kegyetlen félrevezető üzenet a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke, Tóth Zoltán felhasználásával valósult meg, a feladata szerint közszolgálati módon működni köteles Magyar Rádió által, 2009. december 2.-án reggel, előbb élő beszélgetésben, majd a nagyobb hatékonyság jegyében, hírműsori sűrített hanganyagban megismételve a következőképpen.

    Nagy a szülészek és nőgyógyászok felelőssége, hogy korrekten tájékoztassák a terheseket és környezetüket az oltás fontosságáról. Amerikai adatok azt mutatják, hogy a lakosság egy százaléka, de a terhesek 16 százaléka betegedett meg, és 44 fertőzött terhesből nyolc meghalt.
A kollégium elnöke azt is kiemelte, hogy az oltóanyag nem veszélyes, semmiképpen sem okoz fejlődési rendellenességet, és a WHO londoni központja szerint a magyar vakcina az egyik legjobb. A vezető nőgyógyász által hivatkozott előrejelzések alapján december végén, január elején tetőzik a járvány Magyarországon. Az elnök szerint mintegy 150 ezer terhes nő lehet most az országban.

Számoljunk a fenti adatok alapján, amelyek valós vagy téves voltát egy valóban közszolgálati rádiónak kötelező lett volna ellenőriznie! Elemi iskolai matematikai tudás elég lett volna hozzá.
Amennyiben a tízmilliós magyar népességhez 150 ezer állapotos hölgy tartozik, a 250 milliós USA népességben nagyságrendileg 3,5 - 4 millió hasonló helyzetű asszony lehet, akik közül az ott 16 százalékos megbetegedéssel 600 ezer nőnek kellett volna megfertőződnie, majd az ott jellemzőnek sugallt csaknem húsz százalékos halálozással százezer terhes asszonynak kellett volna meghalnia.

Megnyugtató, hogy a terhesek körében ez a teljesen alaptalan adatokból számítható tömeges halálozás természetesen sehol sem következett be, az azonban a legkevésbé sem megnyugtató, hogy a közszolgálati feladatú Magyar Rádió főműsorához és azon belül annak hírműsorához is ilyen hamis adatok terjesztése köthető!

Az ügy rövid tanulsága: jó lenne, ha komoly, felelős beosztású orvosok fontos ügyben nem adnának ellenőrizetlen adatok alapján, rögtönzött nyilatkozatokat felelőtlen, a főként minél nagyobbat szóló hírek közlésében érdekelt médiaszakemberek számára, mert ezzel jóhiszeműen is részeseivé válhatnak a közbizalom rombolásának.
Ennél az orvos-beteg viszony, és főként a jövő generációját hordozó anyák egészsége sokkal többet ér!

A világméretű járványt sugalló kérdéskörben más tudományos adatok szerint a félelmek eltúlzottak, a terheseknek ajánlott influenzaoltással szemben komoly aggályok merülnek fel. Egyéb megfontolandó adatok:
http://www.tenyek-tevhitek.hu/terhesseg-es-influenzaoltas.htm

Őrizzük meg elemi számtani ismereteinket, és főként kétkedéshez való jogunkat!
Tévészerelés ügyében ne a mosógépszerelőt, és vírusügyben se más orvos-szakmák képviselőit kérdezzük!

Budapest, 2009-12-03

Pós Péter elnök, az ABOSZ elnöke
(a Magyar Rádió Közalapítvány társadalmi kurátora)

    Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.