OS Országos Sajtószolgálat
2024. szeptember 9. hétfő
Ismertető


2011. október 5., szerda 18:20

Visszafogott, de hatékony költségvetést Európának! - Surján László sajtóközleménye
    Budapest, 2011. október 5., szerda (OS) - Az Európai Unió 2012. évi költségvetésének módosító indítványairól a mai napon szavazott az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága. Jelentős siker, hogy a szakbizottság nagy többsége támogatta Surján László kereszténydemokrata politikus szinte összes, a magyar érdeket is képviselő módosító indítványát.

    A szakbizottság a költségvetés fő keretszámainak megállapításakor az Európai Bizottság tervezetét vette alapul, azt csak néhány százmillió euróval javasolja emelni. Ez a Tanács álláspontjához képest több mint három milliárd euró többletforrást jelenthet 2012-ben.

A javaslat szerint a mezőgazdasági fejezet keretét 58 milliárd euróra emelnék. Surján László elmondta:  Örvendetes, hogy a Költségvetési Bizottságban is konszenzus alakult ki a hazánkban is működő iskolatej program erősítéséről. A képviselők nem fogadják el, hogy csökkenjenek ennek az oly fontos programnak a forrásai, hiszen az a cél, hogy minden iskolás naponta legalább egy pohár tejet ihasson. Erre 2012-ben is 90 millió eurót kell költeni . Az iskolagyümölcs programra 26 millió euróval, a borszektornak 20 millió euróval adna többet a szakbizottság, mint a Tanács. A zöldségtermelők megsegítésére 250 millió euró többletforrást mozgósítanának.

Az Európai Tanács és a képviselők egyetértenek abban, hogy a kohéziós politika szolgálja legjobban az EU gazdaságélénkítő céljait. Érthető, hogy éppen ez a terület a 2012. évi költségvetés nyertese, a rendelkezésre álló keret 8,4 százalékkal, közel 3,5 milliárd euróval nőhet tavalyhoz képest. Ugyanakkor a Költségvetési Bizottság figyelemmel volt a tagállamok nehéz költségvetési helyzetére: nem támogatta az Európai Bizottság tervezetét meghaladó módosításokat, bár erre is voltak - kissé populista - javaslatok.

Surján László javaslatai alapján a régiós felzárkóztatásban 2012-ben figyelmet kapnak az intraregionális különbségek is. A régiók egészének fejlettségi mutatója eltakarja a régión belüli kistérségek szegénységi gócait, amelyek felszámolása összeurópai érdek. Különösen igaz ez a közép-európai országokban, ahol a nagyszámú roma lakosság többnyire kistérségi tömbökben él. A néppárti képviselő szerint ezeket a gondokat nem szabad a szőnyeg alá söpörni, vagyis átlag-számokkal elkendőzni. Az uniós támogatásoknak ezekben a kistérségekben is segíteniük kell a közoktatást és a foglalkoztatás növelését.

A Költségvetési Bizottság szavazását az Európai Parlament októberi plenáris ülése fogja megerősíteni, majd ez lesz az alapja a Tanáccsal való novemberi végső egyeztetésnek.


    Kiadó: Magyar Néppárti Képviselőcsoport, Európai Parlament

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.