OS Országos Sajtószolgálat
2024. szeptember 9. hétfő
Ismertető


2012. március 3., szombat 11:27

A cégeknek jár, a családoknak nem?
    Budapest, 2012. március 3., szombat (OS) - A Jobbik elképedve értesült arról, hogy a kormányzat érdemi vita nélkül elutasítja a magáncsőd vagy családi csődvédelem lehetőségét. Ez azért is érdekes, mert a KDNP korábban, a kétharmados  forradalom  előtt pontosan egy ilyen rendszer bevezetésének fontosságát hangsúlyozta.

    Az utóbbi időben sokadszorra került a figyelem homlokterébe a magáncsőd, melynek kidolgozását a Jobbik évek óta sürgeti. Ha ugyanis a cégek tulajdonosai csődöt jelenthetnek és segítségre számíthatnak, legalább ennyi járjon azoknak is, akik érdekében a gazdaságnak működnie kellene: a családoknak. Mint ismeretes, az Alkotmányügyi bizottság deviza-eladósodást vizsgáló albizottsága jelentéstervezetében több jobbikos indítványt javasolt a kormányzat számára átgondolásra: a pénzügyi ismeretek oktatása és a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása mellett a magáncsőd felvetése is megtörtént. A végső jelentést azonban a kormányzat képviselői lényegében  kilúgozták . Ám ez nem jelenti azt, hogy ne kellene megvédeni a családokat az olyan gazdasági körülményektől, amelyekre nem készülhettek fel.     Miközben a banki profitok nagy általánosságban nem csökkentek a világválság örvényeiben, a családok Magyarországon is sorra mennek tönkre, esnek szét, nagyon sok esetben nem önhibájukból, hanem például egyes pénzintézetek egyoldalú szerződésmódosításainak és áthárításainak köszönhetően. A Jobbik ezért frissíti fel újra és újra a családi csődvédelemmel kapcsolatosa indítványait. Ha létezne egy jól kimunkált, hasonló eszköz, akkor a fizetésképtelenné vált család bemehetne a bíróságra, kérhetné, hogy határozatban mondják ki fizetésképtelenségét, esetleg fizetési moratóriumot is rendeljenek el esetében. A bíróság ezután a családdal, a kirendelt családi csődbiztossal és a bankkal, hitelintézettel közösen egyeztetve dolgozná ki az adósságrendezés módját, természetesen megvizsgálva, hogy a bankok milyen luxusprofitra tettek szert és a polgárra áthárítottak-e indokolatlan terheket.   A magáncsőd pontosan annak a több százezer embernek segít, akik valaha a középosztály gerincét képezték, ma viszont a sárga csekkek tengerében fuldokolnak. A Jobbik elképzelései szerint a csődvédelem rendszerében óriási lehetőségek rejlenek. A csődbiztos ugyanis amellett, hogy felügyelné az anyagi csődbe jutó háztartások pénzügyeit, közvetítőszerepet játszana a család és a bank között. Emellett a családdal teljes életstratégiát dolgozhatna ki a pénzügyi helyzetük rendezésére. Ha pedig a család együttműködő volt, öt évet követően tartozása fennálló részéből valamennyit el is engedhetnének. A rendszernek természetesen csak akkor van értelme, ha ezzel párhuzamosan a kormányzat felszámolja a pénzügyi rendszer túlkapásait, kordába szorítja egyes közműcégek túlkapásait, majd képes kezelni a tragikus méreteket öltő társadalmi eladósodást. Sajnos ez eddig az embereket érintő könnyítésekben egyáltalán nem mutatkozott meg.           Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője
    Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.