OS Országos Sajtószolgálat
2024. július 8. hétfő
Ismertető


2012. július 1., vasárnap 06:06

Köszönet a közszolgálati tisztviselőknek július 1., a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából
    Budapest, 2012. július 1., vasárnap (OS) - A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából ezúton köszöni minden köztisztviselőnek, kormánytisztviselőnek az egész évben végzett munkáját, amit az országért, annak állampolgáraiért végeznek. Külön köszönet jár mindazoknak, akik tudásuk legjavával, sokszor túlmunkával közreműködnek abban az intenzív és embert próbáló feladatban, amelyet az ország újjászervezéséért, mielőbbi talpra állításáért vállalt a Kormány.

    Kiemelten köszöntjük ezen a napon azokat a fiatalokat a közszolgálati tisztviselők sorában, akik úgy döntöttek: a közigazgatást, hazájuk szolgálatát választják hivatásuknak. Bízunk benne, hogy számuk egyre növekszik, amelyben stratégiai szerepe lesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek.
    Tisztában vagyunk vele, hogy a kormány által elindított közigazgatási reform, a területi közigazgatás átalakítása az elmúlt húsz év legnagyobb próbatétele, szakmai kihívása elé állította a közszolgálatban dolgozókat. További kitartó munkájukra nagy szükség van ahhoz, hogy ésszerűbben, életszerűbben, okosabban tudjuk közös dolgainkat intézni, és hogy a magyar emberek érezhessék, a közigazgatás és a hivatalok nem bosszantásukra, hanem a segítségükre vannak.
    A kormányzati törekvések gyakorlatba ültetése, az állami működésben várt szemléletváltás véghezvitele elképzelhetetlen a jól képzett, morálisan is erős köztisztviselők és kormánytisztviselők nélkül, ezért a kormány az elmúlt két évben olyan lépésekkel igyekezett segíteni az állam működésében elvárt változásokat, mint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény és a közszolgálati életpálya modell bevezetése. A kormány arra törekszik, hogy az értékelvű, hivatáselvű közszolgálat megteremtésén keresztül valódi karrierlehetőséget teremtsen, valamint a feladatellátáshoz és a teljesítményhez igazodó, igazságosabb díjazási rendszert alakítson ki a közszolgálati tisztviselők számára.

    Budapest, 2012. július 1.

    Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.