OS Országos Sajtószolgálat
2024. szeptember 9. hétfő
Ismertető


2012. szeptember 24., hétfő 19:20

Idősek Világnapja - több mint 4000 ezren mesélték el életük történetét
    Budapest, 2012. szeptember 24., hétfő (OS) - Az ENSZ kezdeményezésére idén 22. alkalommal ünnepelik világszerte az Idősek Világnapját. Ez alkalomból Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Művészetek Palotájában díjátadóval és zenei programmal egybekötött ünnepség keretében köszöntötte az időseket.

    
Az emberi erőforrások minisztere szerint Magyarország csak az idősebb generációk élettapasztalataival, tudásával és bölcsességével lehet igazán sikeres. Balog Zoltán köszönetet mondott azoknak, akik a háború után felépítették és "életben tartották" az országot.

A tárcavezető hozzátette, fontos, hogy az idősebbek ne csak anyagi megbecsülésben részesüljenek, hanem a fiatalabbak megbecsülését, odafigyelését is érezzék. Balog Zoltán ezzel összefüggésben arra is felhívta a figyelmet, hogy az új alaptörvény kimondja, a nagykorú gyerekek kötelesek a rászoruló szüleikről gondoskodni. Ez szerinte olyan kötelesség, amely alapjául szolgálhat a nemzedékek közötti szolidaritás megerősítésének.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a család a nemzet megmaradásának alapfeltétele, ezért nem szabad a házasság, a család intézményét tovább rombolni "semmilyen üzenettel".

A fiatalokra mindig nagy hatással vannak nagyapáik, dédapáik elbeszélései, élettörténetei. Szüleink, nagyszüleink gyermek- és ifjúkora elevenedik meg ezekben a történetekben és az ő élettapasztalatuk is. Ez indította a minisztériumot arra, hogy a "Tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai évében" két önéletírói pályázatot is meghirdessen az idősek számára. A "Hogyan őriztük meg " címmel meghirdetett pályázatra azok a házaspárok írták meg történetüket, akik 40 éve vagy régebben kötöttek házasságot, míg az "Életút" elnevezésű pályázatra személyes életük érdekes eseményeinek megírásával pályázhattak az idősek. Mindkét pályázat iránt rendkívüli nagy volt az érdeklődés, az "Életútra" csaknem 3000 pályamunka érkezett - határainkon és a tengeren túlról is. A beérkezett pályázatok nagy számára tekintettel két fordulóban lehetett a műveket feldolgozni. Az első forduló a Nemzedékek Napja alkalmából a Millenárison volt. Most a második fordulóban elbíráltak közül díjazta a zsűri a legjobbakat. A "Hogyan őriztük meg " pályázatra ezer házaspár nyújtotta be írását. Az idősek világnapja alkalmából a minisztérium vezetői az "Életút" pályázat első fordulójában a megosztott első helyezetteknek összesen 400 ezer forintot, a második helyezetteknek összesen 200 ezer forintot, a harmadik helyezetteknek összesen százezer forintot adtak át. Különdíjban negyven pályázó részesült, míg könyvjutalomban hatvan. Az "Életút" pályázat második fordulójában hárman részesültek a fődíjban. Az első helyezett 200 ezer, a második 100 ezer, a harmadik 50 ezer forint díjban, húszan különdíjban és harmincan könyvjutalomban részesültek. A "Hogyan őriztük meg " pályázatra tíz házaspár kapott százezer forintos fődíjat, negyven pedig 40 ezer forintos különdíjban részesült.

A nyerteseket Jókai Anna és Lackfi János méltatta. A pályázati művekből a Thália Színház két színművésze, Szombathy Gyula és Egri Kati olvasott fel. Emellett iskolások erre az alkalomra készített rajzaikat adták át a megjelent időseknek. A programot a Role zenekar, Tóth Marianna zongoraművész és Balogh Eszter énekes műsora, valamint a Hot Jazz Band színesítette. A rendezvény házigazdája Mécs Károly volt.

Budapest, 2012. szeptember 24.

    Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma
    Szociális, Család-és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.