OS Országos Sajtószolgálat
2020. december 4. péntek
Ismertető


2013. március 17., vasárnap 10:59

A Pro Deo State University Közép-Európai Tudományos Alapítvány közleménye
    Budapest, 2013. március 17., vasárnap (OS) - A Pro Deo State University Közép-Európai Tudományos Alapítvány, a filmrendezők és operatőrök számára kiírt, díjmentes részvételű Nemzetközi Filmszociográfiai Mesterkurzusra négy hallgató pályázatát fogadta el.

    A pályázatot a PDSU Alapítvány a jelentősebb magyar diaszpórával rendelkező államokban hirdette meg. Pályázhattak magyarországi és külföldi, magyar és más nemzetiségű, de magyar történelmi, kulturális, társadalmi tematikával foglalkozó filmrendezők és operatőrök. Antal Emőke Nagy-Britanniából, Schmidt Krisztina, Gergely Szilárd, Erőss Miklós Romániából pályáztak eredménnyel. Az április elsején kezdődő mesterkurzus, melynek szakmai partnere a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete, tizennégy napig tart, központja Makó. A kurzus tiszteletbeli rektora, a zsűri elnöke Sára Sándor, a Nemzet filmművésze, tiszteletbeli dékánja, a kurzus vezetője Kisfaludy András filmrendező, tanárai Mihályfy László és Tari János filmrendezők.
    A kurzus célja, alkotónként 20-25 perces dokumentumfilm-alkotás. A mesterkurzus filmszemlével és gálaünnepséggel zárul az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében.


    Kiadó: Pro Deo State University Közép-Európai Tudományos Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.