OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2013. május 16., csütörtök 13:21

Schmitt Pál közleménye
    Budapest, 2013. május 16., csütörtök (OS) -

    A Semmelweis Egyetem rektorához 2012. április 12-n benyújtott felülvizsgálati kérelmemre, valamint a Fővárosi Törvényszék korábbi határozata alapján felállított Jogorvoslati Bizottság által hozott jogerős, a Szenátus korábbi döntését felülíró határozat velem szemben etikai vétséget nem állapított meg; éppen ellenkezőleg: a Magyar Testnevelési Egyetemnek a doktori fokozat adományozására vonatkozó gyakorlatát és eljárását minősítette jogszabályba ütközőnek, továbbá etikailag kifogásolhatónak, ahogy az értekezést hivatalos eljárásra bocsátotta.
Ezen határozat alapján a becsületem helyre állt, a felülvizsgálati kérelmem eredményre vezetett.
A határozat megismerése után, tekintettel annak tartalmára, a tisztesség úgy kívánta, hogy egy akkor hibás egyetemi gyakorlat és eljárás alapján nekem ítélt kisdoktori címem használatáról az alábbi nyilatkozattal lemondjak.

"Tisztelt Jogorvoslati Bizottság!

A tisztelt Jogorvoslati Bizottságnak a mai napon hozott I. sz. határozatára való tekintettel, amelyben a Magyar Testnevelési Egyetemnek a doktori (doctor universitatis) fokozat adományázására vonatkozó, nem jogszabályszerű gyakorlatát állapította meg, ezennel a doktor univ. cím használatáról lemondok azzal, hogy ezen törvénybe ütköző eljárásról nem volt tudomásom, a dolgozatomat jóhiszeműen, az akkori elvárásoknak megfelelően készítettem el és nyújtottam be.

Kérem a fentiek szíves tudomásul vételét.

Budapest, 2013. május hó 3.

Schmitt Pál"

A lemondó nyilatkozatot a Jogorvoslati Bizottság tudomásul vette, annak tartalmát nem vitatta.
Tekintettel arra, hogy a jogerős határozattal az ügy lezárult, őszintén remélem, hogy folytathatom munkámat a magyarság és az Olimpiai Mozgalom szolgálatában.

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.