OS Országos Sajtószolgálat
2019. június 25. kedd
Ismertető


2013. december 20., péntek 01:42

A Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány közleménye
    Budapest, 2013. december 20., péntek (OS) - A Változó Világ Mozgalom különösen fontosnak tartja a törvényhozó és a végrehajtó hatalom hatékony megosztását. Ez a modern demokrácia-felfogás egyik alapvető, és talán legtöbbször idézett feltétele. Mégis erre a világon talán Amerika adja az egyetlen példát, bár különböző egyéb sajátosságok (nagyrészt a két nagy párt túlhatalma)  miatt ez még ott sem fejti ki kellően kedvező hatását.

    E két hatalmi ág radikális szétválasztása mindaddig illuzórikus marad, amíg nem eredeztetik mindkettőt a néptől, egymástól függetlenül. Ennek legegyszerűbb, de nem az egyetlen elképzelhető módja lenne, ha a nép közvetlenül választja meg a végrehajtó hatalom fejét. Egy ilyen léptékű intézményi reform ma Magyarországon nem aktuális, de e nélkül is tehetők érdemi lépések a helyes irányban. Éppen ezért érdemes beszélni erről.

Ilyen lépés lehetne legelőször a törvényalkotási mellett a parlament törvénykezdeményezési monopóliumának kimondása. (Ebben a vonatkozásban a mostani parlament komoly, bár joggal vitatott érdemeket szerzett.) Egy másik lépés lehetne a szigorú személyi összeférhetetlenség szentesítése. Egy harmadik lépés lehetne a pártfegyelem kiszorítása a parlamentből.

A törvényhozó és végrehajtó hatalom megosztása nem lehet egy izolált reform. Más megosztások és szétválasztások nélkül hatástalan lenne, más megosztások viszont megsokszorozhatják annak hatását. Ilyen szempontból az állam és a politika szétválasztása az egyik legizgalmasabb kihívás.

www.valtozovilag.hu/felhivas.htm
    Kiadó: Változó Világ Mozgalomért Közhasznú Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.