OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 21. szombat
Ismertető


2014. január 2., csütörtök 14:10

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) közleménye
    Budapest, 2014. január 2., csütörtök (OS) - A Magyar Kormány 2013. december 31-én határozatban utasította Budapest Belváros Lipótváros Önkormányzatát a Szabadság téren felállítandó, Magyarország német megszállására emlékező emlékmű felállítására.

    Mivel ez az időpont a Magyar Kormány által indítványozott Holokauszt Emlékév első napjaival esik egybe, a kezdeményezést fájó és szomorú üzenetnek tekintjük. A felállítandó emlékműről született döntés módja és gyorsasága a hazai és a nemzetközi zsidó közösségen belül egyaránt kétségeket és komoly aggodalmat kelt.

Tisztában vagyunk az ügy szimbolikus fontosságával, ezért már az Emlékév elején fontosnak tarjuk rögzíteni: csak és kizárólag olyan Emlékévet tartunk elfogadhatónak, amely tényleges és érdemi lehetőséget biztosít a nyílt és termékeny társadalmi vitára. Olyanra, amelynek során a magyar zsidó közösség tragédiájával kapcsolatos megemlékezésekről nem gyors, hanem érdemi döntések – ez esetben történészi, művészi, szakmai és közéleti vita – nyomán határoznak.

Több ezer éves hagyományunk alapján hiszünk a vita és a közösségi döntések erejében. Valljuk, hogy mindig azok a döntések bizonyulnak helyesnek, melyek széleskörű vita után, különböző álláspontok figyelembevételével születnek meg.

A MAZSIHISZ ezért felszólítja a felelős döntéshozókat: a gyors emlékműállítás helyett a társadalmi megbékélés előmozdítását helyezzék előtérbe. Úgy gondoljuk, emlékműállításnak nem a társadalmi párbeszéd kezdeténél, hanem annak lezárásakor lehet helye.

Közleményünket Rogán Antal Belváros-Lipótváros polgármesterének is elküldtük, azzal a határozott kéréssel, hogy az emlékmű felállításához ne járuljon hozzá.

    Kiadó: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.