OS Országos Sajtószolgálat
2024. október 4. péntek
Ismertető


2014. április 16., szerda 09:31

A Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület közleménye
    Budapest, 2014. április 16., szerda (OS) - KEP: Közép-Európa honnan-hová?

    A Közép-Európai Club Pannonia (KEP) keddi Közgyűlésén, hg. Esterházy Antal KEP elnök köszöntője és prof. emeritus Marinovich Endre társelnök, c. nagykövet, a rendezvény elnökének bevezetője után egyhangúlag elfogadták Dr. Czeglédi József KEP ügyvezető elnök beszámolóját. Ebben kiemelt idei feladatként jelölték meg a IV. Magyar Világtalálkozó keretében a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel (NSKI) közösen szervezett Társadalmi Párbeszéd Fórum 2 rendezvényét 2014. május 22-én. Az egyik Közép-Európa múltjával, jelenével, várható jövőjével foglalkozik, míg a másik az NSKI fontos feladatával a nemzetegyesítést szolgáló összefüggő Kárpát-medencei rendszerekkel, hálózatokkal, feltételekkel. Nagy érdeklődés kísérte és élénk vita követte a rendezvény kitűnő előadását, amelyben Prof. Dr. Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke Közép-Európa néhány aktuális gazdasági kérdésével foglalkozott. A rendezvény hangulatát az optimizmus jellemezte a magyar nemzet jövőjét illetően Közép-Európában. További inf.: www.kepcp.hu  www.vilagtalalkozo.hu
KEP Elnökség

    Kiadó: Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.