OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 8. szerda
Ismertető


2014. április 24., csütörtök 14:34

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2014. április 24., csütörtök (OS) - Kérdések Németh Szilárdhoz

    Németh Szilárd tavaly december közepén kötelezővé tette az addig ismeretlen fogyasztóvédelmi referensképzést. Ezzel gyakorlatilag egy időben egy közeli munkatársa, Asztalos Dávid megalapította az azóta tízmilliós állami megrendeléseket bezsebelő referensképző céget.

A Fidesz rezsicsökkentő munkacsoportjának szakértőjéhez, így Németh Szilárdhoz is köthető cég két nappal a rezsibiztos törvényjavaslatának megszavazása előtt alakult és a zárószavazás napján jegyezték be. Németh Szilárd egy interjúban azt már bevallotta, hogy egyáltalán nem jártas a szakmai berkekben. Ezért most a következő, szigorúan nem szakmai kérdésekre várjuk a válaszát:

Mit gondol, hogyan lehetett komplett tanfolyamszervező kft.-t alapítani egy, az alapítás pillanatában még nem is létező piaci igényre?

Netán valaki előre megsúgta Asztalos Dávidnak, hogy mikor és milyen céget érdemes alapítania?

A rezsibiztosnak hová kell kifüggesztenie, hogy mennyit nyer a fogyasztóvédelmi referensek képzésén?

    Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.