OS Országos Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető


2010. május 3., hétfő 21:59

Kapcsolatfelvétel a Magyarok Szövetsége és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia között
    Budapest, 2010. május 3., hétfő (OS) - A Magyarok Szövetségének kezdeményezésére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia márciusi ülésén Dr. Márfi Gyula veszprémi érseket bízta meg azzal, hogy találkozzék a Szövetség vezetőivel. Erre a találkozóra 2010. március 28-án a veszprémi érseki palotában került sor, ahol Márfi érsek fogadta Vukics Ferenc elnököt, Benis Miklós gazdasági vezetőt, valamint Pigler Gertrud és Blum Lászlót Veszprém megyei elöljárókat.

    A találkozó célja elsősorban néhány múltbéli félreértés tisztázása volt. A félreértések tisztázása közben fény derült egyes médiumok felelősségére is, amelyek a Magyarok Szövetségét úgy mutatták be, mint ún. “újpogány szerveződést , amely leértékeli a történelmi keresztény egyházak szerepét a magyarság életében.

    A barátságos légkörben lezajlott megbeszélésen a felek szükségesnek tartották az alábbiak tisztázását és közzétételét:

A Magyarok Szövetségének illetékesei leszögezték a következőket:

1.  A Szövetség alapvető célkitűzései nem ellenkeznek a Katolikus Egyház hittani és erkölcsteológiai tanításával. Céljait a keresztény értékrend alapján szándékozik megvalósítani. A Szövetség arra törekszik, hogy a keresztény egyházaknak az eddiginél nagyobb beleszólása legyen a társadalom életébe.

2.  A Szövetség nagyra értékeli  a magyar történeti keresztény egyházak szerepét – ezen belül a Magyar Katolikus Egyház szerepét is – a magyarság életében. A kereszténységnek nagy és pozitív szerepe volt népünk történetében már a honfoglalás előtti időkben is, és ma is pozitív szerepe van nemcsak Magyarországon, hanem a határainkon túl élő magyarság körében is.

3.  A Magyarok Szövetsége együttműködésre törekszik valamennyi történeti keresztény egyházzal, így a Magyar Katolikus Egyházzal is, elhatárolódva azoktól az áramlatoktól, amelyek a Teremtő szándékait figyelmen kívül hagyó és a történeti keresztény egyházak tanításával ellenkező,  ősi pogány kultusz  felelevenítéséhez kötik a magyarság nemzettudatának megújítását. A Szövetség elhatárolódik a fajimádó és fajgyűlölő áramlatoktól is.

A Magyar Katolikus Egyház nagyra értékeli a Magyarok Szövetségének célkitűzéseit, nevezetesen az alábbiakat:

1.  A magyarságtudat erősítésére törekvést, amelyhez hozzátartozik a népi-nemzeti hagyományok ápolása is,
2.  A közösségtudat ápolását, ezen belül a keresztény családmodell népszerűsítését, az egyházi és világi, értékvédő és értékteremtő közösségek segítését, illetve a hazaszeretetre nevelést.
3.  A Katolikus Egyház különösen is nagyra értékeli a Szövetség törekvését az individualista, egyház- és nemzetellenes irányzatok pusztító hatásainak ellensúlyozására.

    Mindkét fél hisz abban, hogy a hitnek és a keresztény értékrend elfogadásának döntő szerepe lesz Magyarország megújulásában. A felek remélik, hogy a megújulás megvalósítható, és ennek érdekében készek az együttműködésre.

Veszprém, 2010. április 16.

Aláírók:

Vukics Ferenc a Magyarok Szövetsége elnöke Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek



    Kiadó: Magyarok Szövetsége Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.