OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2014. december 17., szerda 11:26

A Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület közleménye (2. rész)
    Budapest, 2014. december 17., szerda (OS) - Biztonságpolitikánk a KEP törzsasztal fórumán

    Erős Európában, azon belül erős Közép-Európában érdekeltek a Visegrádi Négyek (V4). Ez a régió az elmúlt tíz évben gyorsabb növekedést produkált, mint Nyugat-Európa. Az együttműködéséről szólva Mikola István a közös ügyeket, így például az infrastruktúra-fejlesztést, a védelmi kooperációt, a szomszédság stabilitásának megőrzését említette. Magyarország nem maradhat ki a Nyugat-Balkánt érintő gazdasági-politikai folyamatokból sem. Ezért bővítjük együttműködésünket az itt lévő országokkal, s célunk – mondta Mikola -, hogy uniós csatlakozásuk után együttesen érvényesíthessük közös érdekeinket az EU-ban. Nem feledkezhetünk meg a Vajdaságban élő, jelentős lélekszámú magyar kisebbségről sem, akiknek sorsát szintén jobbíthatja Szerbia remélt uniós tagsága. Előadásában a külügyi államtitkár Magyarország energiabiztonságáról is szót ejtett. Mint mondta, hazánk számára kiemelt stratégiai kérdés a gázellátás. Utalt az Európai Bizottság által végzett tesztre is, amely kimutatta, Közép-Európában és Délkelet-Európában komoly kockázatot jelentene az orosz szállítás leállítása.   Térségünk sérülékenysége miatt a régió energiapiacainak összekötésére van szükség – hangoztatta az államtitkár. A színvonalas, élénk vitafórumon részt vett a KEP elnöke hg. Esterházy Antal, moderátorként Czeglédi József a KEP ügyvezető elnöke, az MTA Köztestület tagja és sok szakértő is. (További inf.: www.kepcp.hu )
    Kiadó: Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.