OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2015. január 5., hétfő 11:16

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2015. január 5., hétfő (OS) -

    DK: Van aki ételt oszt a rászorulóknak és van aki nem mond igazat

A Demokratikus Koalíció 2014. december 29-én a Gyermekétkeztetési Alapítvány felkérésére, az Alapítvány által gyűjtött élelmiszerek kiosztásában segédkezett. Miközben a DK aktivistái segítettek élelmiszerhez jutni több száz szegény családot, addig Mach Péter, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja saját blogján indított rágalomhadjáratot a DK ellen. A "Gyurcsányék most nem a show-t, hanem az ételosztást nyúlták le?" kezdetű írásában Mach azt fejtegeti, hogy a DK élelmiszercsomagokat "einstandolt" az osztásnál.

A minden alapot nélkülöző rágalom ellen maga a Gyermekétkeztetési Alapítvány is kikelt: közleményükben kifejtik, hogy idén először a pártok segítségét kérték az élelmiszercsomagok kiosztásában és ezt egyedül a DK vállalta. A DK aktivistái saját költségükön, saját autóikkal szállították, majd osztották ki a csomagokat a nyomorban élő családoknak. Az Alapítvány szerint felháborító, "hogy a tények ismerete nélkül rosszindulatúan interpretálja bárki is ezt a jótékonysági akciót".

A DK úgy vett részt az ételosztásban, hogy attól távol tartotta a pártpolitikát, ezért különösen furcsa, hogy az akciótól egyébként távol maradó PM politikai küzdelmet kreál az ügyből.

Mach Péter az Alapítvány közleménye után sem követte meg a DK-t, sőt, folytatta rágalomhadjáratát. A DK reméli, hogy a PM tagjai a jövőben hazugsággyártás helyett inkább a segítségnyújtásra használják fel energiáikat.

Gréczy Zsolt
szóvivő DK
    
    Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.