OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2015. november 19., csütörtök 12:38

A Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület közleménye (2. rész)
    Budapest, 2015. november 19., csütörtök (OS) - Schmitt Pál nagysikerű előadása a 2024. évi olimpiáról a KEP fórumán

    Schmitt Pál hangsúlyozta előadásában, hogy az olimpia specifikus-fejlesztéseket csak a rendezés biztos tudatában kell megvalósítani. A végleges döntés a rendező városról, tehát Budapest mellett Párizsról, Rómáról, Hamburgról vagy Los Angelesről csak 2017. szeptemberben születik Limában, Peru fővárosában. Az ezt követő 7 év elegendő a szükséges beruházások kivitelezéséhez. Ezzel összefüggésben kiemelte azt is, hogy a magyar pályázat, amelyet 2016-ban kell véglegesíteni, kitűnően illeszkedhet a NOB gazdaságos olimpia programjába, amely "NOB Agenda 2020" néven született a Budapest méretű városok olimpia rendezése számára. Ez lehetővé teszi a vidék bevonhatóságát is a pályázatba. Schmitt Pál a további feladatok között a megrendezés jogának elnyerése érdekében kiemelte a társadalmi támogatás további növelését, a nemzeti összefogás erősítését és a politikamentességet. A színvonalas, élénk vita valamennyi hozzászólója támogatólag szólt az Olimpia megrendezéséről. Tanka László a Magyar Világtalálkozó alapító elnöke, a Panoráma Világklub elnöke, a 80 országban működő mintegy 180 társ-világklub nevében is támogatólag nyilatkozott az Olimpia megrendezéséről, de ennek elnyeréséhez véleménye szerint aktívabb kommunikációs munkára lenne szükség. Radda István Ausztriából, több civil szervezet vezető képviselőjeként gratulált az eddigi eredményekhez és a turisztikai lehetőségek kihasználását szorgalmazta.
    
     Kiadó: Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.