OS Országos Sajtószolgálat
2024. december 3. kedd
Ismertető


2016. július 4., hétfő 12:36

A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) közleménye
    Budapest, 2016. július 4., hétfő (OS) - A BKSZSZ Közleménye

        
Tárgy: Megdöbbenés a M3 pótlásával összefüggő kormányhatározat kapcsán

A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadja, hogy Magyarország felelős Kormánya pénteken megszületett határozatában — mely a M3 metró autóbuszos pótlásával összefüggésben született — figyelmen kívül hagy számunkra megkerülhetetlennek tűnő körülményeket.
Nem törődik az adófizetők újabb megterhelésével, hiszen a határozat által támogatott megoldás lényegesen drágább, nem törődik sok száz ember munkahelyvesztésével, egy szakmai kultúra leépítésével, felszámolásával, technikai megújításának lehetőségével. Nem törődik továbbá a munkálatok megkezdésének halasztásából származó kockázatokkal se.
Megdöbbentő számunkra, hogy mindezek nem számítanak, sokkal fontosabb a Kormány számára valamilyen belső kör támogatása a közpénzek átcsoportosításából, miközben ezt már a Főváros Közgyűlésének kormánypárti többsége sem támogatta.

                   Gólián Zsolt
      BKSZSZ.  Szóvivó
Email: golianzs@bkv.hu
Mobil: + 36 20 499 84 39


     Kiadó: Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


 
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények.



Az Országos Sajtószolgálatról

Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.