OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 9. csütörtök
Ismertető


2017. november 21., kedd 11:58

Az Együtt - a Korszakváltók Pártjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2017. november 21., kedd (OS) -

    Szabó Szabolcs (Együtt): A PISA-felmérés újabb eredménye bizonyítja, a Fidesz oktatási rendszere megbukott
Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője, a Kulturális Bizottság tagja szerint az, hogy a PISA-teszt kollaboratív problémamegoldás területén is rosszul teljesítenek a magyar diákok, jól bizonyítja milyen súlyos problémákat okozott a Fidesz-kormány a köznevelésben, annak oktatáspolitikája megbukott. Az Együtt–Párbeszéd-szövetség kormányra kerülve rövid idő alatt olyan oktatási rendszert alakít ki, amelyben minden gyermek megfelelő oktatásban részesülhet.
A 2015. évi PISA-felmérésben megjelent innovatív, új területként a 2003-as problémamegoldás továbbfejlesztett változata, a kollaboratív problémamegoldás. A most nyilvánosságra hozott eredmények alapján kijelenthető: a matematika, szövegértés és természettudomány után ebben a modulban is rosszul teljesítettek a hazai diákok. Ráadásul az adatok elképesztő egyenlőtlenségeket mutatnak: a kevésbé tehetősek esély nélkül maradnak. 
Szabó Szabolcs szerint az új felmérés eredményei is alátámasztják, hogy a kormányzat oktatáspolitikája megbukott. Ráadásul a közoktatás zsákutcába vezetésével ismét csak a leghátrányosabb helyzetűekkel szúrtak ki.

     Kiadó: Együtt - a Korszakváltók Pártja

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.