OS Országos Sajtószolgálat
2018. szeptember 21. péntek
Ismertető


2018. március 8., csütörtök 17:32

A Fidesz II. kerületi szervezetének közleménye
    Budapest, 2018. március 8., csütörtök (OS) -

        Az LMP ismét a politikai támadás gyáva, ron werberi módját választotta. Ungár Péter újból bizonyította: valódi, választókerületét érintő ötletei nincsenek, kampányát továbbra is csak hazugságokra képes építeni. A nemzetgazdasági miniszter választókerületében próbálkozó ifjú politikusnak Varga Mihály képviselői tevékenységén nehéz fogást találni. Ungár Péter minden bizonnyal ezért próbálkozik azzal, hogy - bár ez most nem az önkormányzati választás - Láng Zsolt II. kerületi polgármestert tekintse ellenfelének. Könnyebb dolga azonban itt sincsen, hiszen az elmúlt 12 év önkormányzati eredményei egyértelműek, a városrész gazdálkodása kiegyensúlyozott, fejlődése folyamatos. Bár Ungár három és fél éves önkormányzati képviselősége alatt semmi mással nem foglalkozott, mint visszásságokat keresett, egyet sem talált. Az LMP alelnökének így ezen a területen is csak a személyeskedő hazugságkampány marad. A 26 éves milliárdostól a választási csalás sem állhat távol, hiszen a tegnapi híradások szerint elhunytak támogató aláírását próbálta felhasználni jelöltté válásának érdekében.
     A mai napon egy öt évvel ezelőtti - már akkor is egyértelműen alaptalan - politikai támadást kísérelt meg felmelegíteni. Láng Zsolt vagyoni helyzete transzparens, ahogyan az eredeti támadáskor tételesen cáfolni tudta az ellene felhozott ellenzéki vádakat, úgy ezt természetesen ma is meg tudja tenni. Tekintettel azonban arra, hogy Ungár Péter konkrétumok szintjén állít valótlanságokat, a polgármester haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket.

     A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség II. kerületi szervezete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.