OS Országos Sajtószolgálat
2018. december 13. csütörtök
Ismertető


2018. május 22., kedd 08:00

A Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. május 22., kedd (OS) - KEP Párbeszéd Fórum az Akadémián az elmúlt 100 évet vizsgálta

    A Közép-Európai Club Pannonia (KEP) az MTA Könyvtárának Konferenciatermében tartott Társadalmi Párbeszéd Fórumot, "Közép-Európa a Monarchia szétesésétől az Európai Unió keleti kibővítéséig és az új kihívásokig" címmel május 17-én, a Magyar Világtalálkozó kiemelt közéleti eseményeként. A köszöntések és az ünnepélyes megnyitó vezérgondolataiként elhangzott, hogy napjainkban fontos, hogy kreatív párbeszédet folytassunk olyan témákról, mint a címben foglalt időszak tanulságai. Európai Unióra, együttműködésre mindenképpen szükség van. A történelmi időszak átfogó értékelése a közép-európai együttműködés tükrében – ezt mutatta be a kitűnő bevezető előadás, melyet Prof. Marinovich Endre, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese, c. nagykövet tárt a mintegy 100 fős hallgatóság elé "Integráció és dezintegráció 1918-2018" címmel. Kiemelte a legújabb kor, a rendszerváltások időszaka dezintegrációs és integrációs mozgásait, a nagy tömbök felbomlását és az európai integráció szakaszait. Magyarország és Ausztria ipari fejlődése a két világháború közötti időszakban – ezt a témakört bontotta ki nagy figyelemmel kísért előadásában Dr. Domonkos Endre, a BGE tanszékvezetője. Kitért a megváltozott világgazdasági körülményekhez való igazodás nehézségeire és a megkésett iparosodásra Közép- és Kelet-Európa térségében.
     Kiadó: Közép Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.