OS Országos Sajtószolgálat
2018. november 13. kedd
Ismertető


2018. október 9., kedd 12:27

A Bátor Tábor Alapítvány közleménye
    Budapest, 2018. október 9., kedd (OS) - A Bátor Tábor egy különleges hely, ahova daganatos és krónikus betegséggel élő gyerekek érkeznek, és kapnak új erőt az élethez, a gyógyuláshoz. Amíg a gyerekek élvezik a kalandokat, egészségügyi biztonságukról orvosok, nővérek, dietetikusok, gyógytornászok gondoskodnak a nap 24 órájában – láthatatlanul.

    2018-ban 5, egyenként 1 hetes nyári turnus várta a cukorbetegséggel, krónikus ízületi gyulladással, hemofíliával vagy IBD-vel kezelt, valamint májtranszplantált és gerincferdüléssel élő gyerekeket. Ezen a nyáron 11 féle izgalmas programmal varázsolta el a 4 országból érkező 479 táborozót 518 önkéntes. Az adrenalin szintet a tábor magaskötél- pályája növelte meg a leginkább, de bátorság kellet a média programon egy rádióműsor összeállításához és felmondásához is. Régi-új kedvenc a ’logikaland’, ami Budapest bármelyik szabaduló szobájával felvenné a versenyt. Idei nagy újdonság a Hősök útja, mely a legidősebb táborozóknak szólt. Célja, hogy a kamaszok a segítettből a segítő szerepébe bújhassanak, és készülhessenek a nagybetűs, önállóbb életre. Építettek sátortábort, szakszerűen tüzet raktak vagy sínbe tették az arra rászoruló társuk végtagját. Kalandozhattak éjszaka az izgalmas fényekkel megvilágított bátorkodó pályán is. Az alapítvány táborai ingyenesek a résztvevőknek, amihez nagyon sok jó szándékú magánember és cég adományára van szükségük. 2018-ban a LOT Polish Airlines is csatlakozott az ügyükhöz és segítette a gyerekek táborba utazását. Tekintsetek be a táborba > videó

     Kiadó: Bátor Tábor Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.