OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 8. szerda
Ismertető


2018. október 11., csütörtök 14:13

Szanyi Tibor EP-képviselő közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. október 11., csütörtök (OS) -

    Az okos falvak kihasználják a más vidéki és városi közösségekkel, szereplőkkel való együttműködés és szövetségek előnyeit. Az okos falvak stratégiák elindítása és végrehajtása épülhet meglévő kezdeményezésekre, és számos állami és magánforrásból finanszírozható."

Phil Hogan, az agrár- és vidékügyekért felelős európai biztos – aki kifejezetten ez ügyben érkezett Magyarországra – kiemelte az "okosfalvak" koncepció újszerűségét, sőt megerősítette, hogy nemcsak a Közös Agrárpolitika, hanem más alapok is be kell, hogy emeljék ezt a megközelítést.

"Egyre több a kihívás a vidéki területeken, ezt kívánjuk megoldani képviselőtársaimmal az Európai Parlamentben. Ennek a munkának, illetve az Európai Bizottság illetékes főigazgatóságai aktív támogatásának köszönhetően, az erőfeszítések egyre hosszabb történelemre tekintenek vissza, úgy mint az általam benyújtott 2015-ös kísérleti projekt, a CORK 2.0 nyilatkozat, a legelső okosfalvak rendezvény Brüsszelben, az ún. "EU Akciók az Okosfalvakért", a pénzügyileg is sokkal masszívabb Előkészítő Projekt, a bledi tavaknál aláírt Okosfalvak nyilatkozat  és most a gödöllői rendezvény. Munkánk során egy fejlesztési keretet teremtünk meg az érintettekkel közösen, úgy, hogy közben nem akarunk egyenkabátot adni ezeknek a településeknek.

     Kiadó: Szanyi Tibor EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.