OS Országos Sajtószolgálat
2022. július 2. szombat
Ismertető


2018. december 18., kedd 11:22

A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete közleménye (3. rész)
    Budapest, 2018. december 18., kedd (OS) -

        … A legutóbbi népellenes, multi-kiszolgáló intézkedésük a Parlamenten most végigvert rabszolgatörvény, túlóratörvény. Nyugodtan párhuzamot lehet vonni a devizahitelesek kálváriájával, mert itt nagyon hasonló folyamatok várhatóak. Azért várhatóak, mert nincs a népnek, az embereknek érdekképviselete, és ha a multi cégek az embereket majd becsapják, agyondolgoztatásukért nem kapnak bért, vagy csak filléreket, a fidesz-kormány ugyanúgy fog viselkedni megint, mint ahogy a szerencsétlen devizahiteleseknél ezt már megtette, sorsukra hagyja majd őket.
     Az egyre nagyobb számú, kádár-időkre emlékeztető hasonlóságokat is hosszan lehetne immáron sorolni, magán-médiumokat, közpénzből tartott médiumokat, televíziós csatornákat tartanak életben, egyre csökkenő érdeklődés mellett, ahonnan az ellenzékiek ki vannak tiltva, megmukkanniuk sem szabad, ha ilyennel próbálkoznak kidobják őket. Az ilyen médiumokban a valóságtól egyre jobban elrugaszkodnak, súlyos valótlanságokat próbálnak a nézőkkel elhitetni.
     Az őket kritizálókat gyakorlatilag bolondnak bélyegzik meg, ez immáron teljesen azonos az egykori Mszmp-pártdirektívával, ott is ugyanez volt az utasítás a káderek fele, aki a kommunista rezsimet bírálja, azt bolondnak kell bemutatni. Eközben a rendőri túlkapások, törvénytelenségek is erősödnek, számuk egyre több. …

     Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.