OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2019. január 29., kedd 19:54

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye
    Budapest, 2019. január 29., kedd (OS) - "Világszerte nagy hangsúlyt fektet arra a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy Magyarország külföldi megjelenése, Hazánkhoz méltó módon történjen" - mondta Budai Gyula miniszteri biztos Dániában, miután a felújított koppenhágai nagykövetség épületét ünnepélyesen átadta. A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa úgy fogalmazott: "Örvendetes, hogy a hivatal újra visszaköltözik régi történelmi épületébe, amely már több mint fél évszázada a magyar-dán kétoldalú kapcsolatok fejlesztését szolgálja."

        Az átadón elhangzott, hogy az egy év alatt felújított épület teljes mértékben megfelel a 21. század követelményeinek, az itt található konzuli hivatal szintén új, korszerű digitális és informatikai rendszerével hatékonyan, precízen és gyorsan tudja a jövőben a magyar állampolgárokat fogadni, valamint ügyeiket helyben intézni. A fejlesztéseknek köszönhetően pedig rövidesen online is lehet majd időpontot foglalni a hivatali ügyek intézésére Magyarország dániai nagykövetségén, ahol a követség épületének felújítása után, a nagyköveti rezidencia is megújul. A munkálatok várhatóan idén márciusban kezdődnek.
     A most megújult külképviselet átadásával párhuzamosan Petőfi Sándor felesége, Szendrey Júlia költő és műfordító emléke előtt is tiszteleg a koppenhágai nagykövetség. Hans Christian Andersen dán költő és meseíró meséit először magyarra fordító Szendrey Júlia szobrát - Kligl Sándor szegedi szobrászművész alkotását -, a nagykövetség kertjében helyezték el, avatására 2018. december 7-én került sor.
    
     Kiadó: Külgazdasági és Külügyminisztérium
        
-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.