OS Országos Sajtószolgálat
2022. január 25. kedd
Ismertető


2019. szeptember 18., szerda 14:29

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. szeptember 18., szerda (OS) -

    Az állampolgárok részéről intenzív közérdeklődére számot tartó eseményről megtartott sajtótájékoztató és annak a médiában észlelhető tükröződése azonban ismét meggyőzően bizonyította, hogy hazánkban bármilyen, a közvéleményt komolyan foglalkoztató közügy széleskörű társadalmi egyeztetésében reménykedni esélytelen. Ez így is marad, amíg a médiát nyomasztó mértékben irányítása alatt tartó hatalom által fenntartott tájékoztatási vészhelyzet bármely téma érdemi megvitatását kénye-kedve szerint ellehetetlenítheti.

Az Alaptörvény szerint Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

A nemzet egységére tekintettel érdemes felvetni, mit tehet az államfő annak érdekében, hogy hazánkban nyilvánvaló párt- és hatalmi érdekek ténylegesen ne akadályozhassák meg, hogy az állampolgárok legalább a közérdekű témák megvitatásában aktívan és érdemben részt vehessenek.

Amíg egypárti diktatúrára nem kell számítanunk(?), a pártok helyett legalább a nemzetnek legyen újra lehetősége nem csak a hatalom elvárásai szerint összetartani!
Amikor az állampolgárokat életminőségükben és akár túlélési lehetőségeikben is veszélyeztető klímaválság tekintetében sem valósulhat meg a tájékozódási szabadság és annak feltétele, a tájékoztatási szabadság, akkor az államszervezet demokratikus működéséről is pusztán látszólagos értelemben lehet beszélni.

Az államfői őrködés igen indokolt!

Pós Péter, az ABOSZ elnöke

     Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.