|
|
2019. október 11., péntek 16:32 |
A Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete Egyesület közleménye |
|
Budapest, 2019. október 11., péntek (OS) - Az NPRSZ hamarosan megnyitja hazánk első, diplomácia és protokoll szakkiállítását |
A Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete (NPRSZ) szeptemberi
szakmai napján - melyen a honvédelmi miniszter tartott előadást –
Horváth Attila elnök bejelentette, hogy a tervezettnél korábban,
2020 januárjában nyílik hazánk első, diplomácia és
protokolltörténeti időszaki és vándorkiállítása a Magyar
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum társszervezésében.
A beltartalom meghatározása, valamint a bemutatásra szánt műtárgyak
gyűjtési munkálatai Hossó Nikoletta, az NPRSZ alapító elnökének
ötlete és kezdeményezése nyomán tavasszal megkezdődtek. A cél precedenst teremtve bemutatni a diplomácia és protokoll
területeit, hiszen mindezidáig ilyen tematikájú tárlatot nem
rendeztek. A téma jelentősége, és közérdekű, ugyanakkor zárt jellege miatt
komoly érdeklődésre tarthat számot a nagyérdemű látogatóközönség
körében. Kiemelt célcsoport az államigazgatásban tevékenykedő aktív,
illetve jövőbeni protokoll szakemberek, diplomaták,
rendezvényszervezők, tolmácsok és egyetemi hallgatók.
A tárlat a szakmai hitelesség jegyében együttműködő intézmények,
közgyűjtemények bevonásával valósul meg: Külgazdasági és
Külügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Honvédelmi
Minisztérium, Magyar Nemzeti Múzeum, HM Hadtörténeti Intézet és
Múzeum, Országgyűlési Múzeum, Zászlómúzeum, Szabadúszó Fordítók- és
Tolmácsok Egyesülete.
Bővebben:
https://europrotokoll.hu/nemzetkozi-protokoll-szakemberek-szervezete/
Kiadó: Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete Egyesület
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy a Nemzeti Közleménytár valamennyi közleményét a megújult mti.hu oldalon találják. 2024. december 31-ig – a megújult felület mellett – még erről az oldalról is elérhetőek az OS közlemények. Az Országos Sajtószolgálatról Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
|
|