OS Országos Sajtószolgálat
2024. május 10. péntek
Ismertető


2019. december 9., hétfő 15:19

A Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. december 9., hétfő (OS) - Egyhangú döntéssel Hegedüs Zoltánt választotta elnökévé a Nemzeti Ifjúsági Tanács szombati tisztújító küldöttgyűlésén. A megválasztott elnök második alkalommal kapott bizalmat a szervezet tagjaitól. A jövő év januárjában felálló új elnökség és felügyelőbizottság 2021 végéig végezheti majd munkáját.

    A megnyitó során Navracsics Tibor, Európa Kulturális Fővárosáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a Nemzeti Ifjúsági Tanács megalakulását még miniszterként segítette. Kiemelte az ifjúsági tanácsok fontosságát a fiatalok aktivizálásában és szerepüket az Európai Unióban.

Szalay-Bobrovniczky Vince, civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a Nemzeti Ifjúsági Tanács és a Miniszterelnökség közötti együttműködés eredményeként bízik a fiatalok civil aktivitásának fokozásában.

Hegedüs Zoltán elnöki programjában kiemelte, hogy a szervezet legfontosabb feladata és célja a hatékony érdekképviselet megvalósítása. Országos ernyőszervezetként elsődleges feladata a tagszervezeteinek működésének támogatása, ami mellett a fiatalok közéleti érdeklődésének fenntartására és a civil társadalmon belüli ifjúsági utánpótlásképzésre külön figyelmet és munkát kíván fordítani.

     Kiadó: Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.