OS Országos Sajtószolgálat
2021. február 25. csütörtök
Ismertető


2021. február 19., péntek 16:29

Az Aligai Fürdőegyesület közleménye
    Budapest, 2021. február 19., péntek (OS) - 7 hektár kijelölt közterület veszhet el a Club Aligában

    A 47 hektáros egykori pártüdülő 2007-ben került privatizálásra. A vevő Pro-Mot Kft-nek 37 ha közvetlen Balaton-parti terület került a magántulajdonába. A maradék 10 hektárt nem adta el az állam, arra csak vagyonkezelési jogot szerzett a Pro-Mot. Sőt, az állam kikötötte, hogy a 10 hektárból 7 hektárt (utak, parti sétányok, móló, közpark) közterületként kell kialakítani és a balatonvilágosi önkormányzat tulajdonába kell adni.

2017-ben megtörténtek a telekalakítások, mellyel lehetővé vált a 7 hektár kijelölt közterület önkormányzati tulajdonba adása. Kérte is ezt a falu vezetése az illetékes Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, de kérései rendre visszapattantak.

2020 augusztusában aztán módosításra került a 141/2018-as kormányrendelet, mellyel a Club Aliga fejlesztése kiemelt beruházás lett. A rendelet kimondja, hogy "a megjelölt telkek és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkek közterületként, ill. közútként nem alakíthatók ki."

A közterületek kialakításának tiltása forgalomképes, értékesíthető ingatlanná tette az egykori kijelölt közterületeket. Vagyis fennáll a veszélye, hogy a Club Aliga teljes területe magánterületté válik.

A Club Aliga közterületeinek megőrzéséért páratlan helyi összefogás alakult, 7300 fő írta alá a közterületek megtartására vonatkozó petíciónkat és a kormányrendelet alkotmányos jogainkat sértő rendelkezései ellen mintegy 100 helyi lakos panasszal fordult az ombudsmanhoz.

     Kiadó: Aligai Fürdőegyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.